Keresés eredménye

Körös-körül a Pilis körül

Bár nem mentem fel a Pilis-tetőre, túrám középpontjában mégis a Pilis legmagasabb hegye állt, csak egy kicsit más szemszögből, ezúttal ugyanis megkerültem azt. S ha szép kilátásokból most kevesebb is jutott, érdekes látnivalóból annál több akad ezen a 18 km-es körtúrán.

2024.03.12.

Remeték útján a Pilis rengetegében

Ez a pálos szerzetesek által életre hívott túraútvonal többről szól a természetjárás puszta öröménél. Kísérő gondolataival a természethez és önmagunkhoz is közelebb kerülhetünk, miközben a Pilis felejthetetlen díszletében járunk.

2023.11.05.

Öt kolostorrom őszi túrákra

A hegytetőkön, csendes völgyekben megbúvó kolostorok egykor a világtól elvonult szerzeteseknek adtak otthont. Emléküket ma már csak romok őrzik, melyek azonban még most is misztikus hangulatot árasztanak, amely az embert a múltba repíti vissza.

2021.11.04.
Rövid, látványos, és van benne kihívás – Dera-szurdok

Rövid, látványos, és van benne kihívás – Dera-szurdok

Joó Annamária 2021.10.08

Van egy hely a Pilis és a Visegrádi-hegység határán, ahol borongós időben is klassz kirándulni. Sőt, lehet, hogy furcsa lesz elsőre, de a párás, kissé ködös, őszi háttér a Dera-szurdokban még inkább emeli az élményfaktort. A mohás kőtömbök kerülgetése, a patakátkelések, a gerincen végigvezető sziklás ösvény kalandos túrát biztosít, és bizony nehéz betelni a látvánnyal.

Tovább

A Pilis legendás hegye - Pilis

Páratlan látnivalóival a hegység névadó magaslata és közvetlen környezete igazi kuriózumnak számít a hazai természetjárásban. Csodás panorámáján túl bámulatos sziklaalakzatai, barlangjai, természetes és épített értékei, és az ehhez tartozó legendák és misztikus történetek teszik még izgalmasabbá ennek a különös, ék alakú hegynek a felfedezését.

2021.05.18.

Zöld úton a fehérben pompázó pilisi hegyeken

Téli tájba vezető „Római úton”, kolostorromokat és halálos helyneveket is érintve fedezzük fel a Pilis és a Visegrádi-hegység északnyugati tájait, végül, mielőtt megérkeznénk hazánk egyik leglátványosabb történelmi városához, felkeresünk egy klasszikus turistaházat is.

2020.01.31.

Som-hegyi turistaház - Követendő példa

Közel hat éve lesz annak, hogy a Som-hegy turistacsalogatója újjászületett. Ünnepélyes átadóján magazinunk stábja is jelen volt, minket pedig furdalt a kíváncsiság, miként alakult a sorsa a Pilisi Parkerdő Zrt. égisze alatt működő objektumnak.

2019.05.02.

Megújult a Som-hegyi Turistaház a Pilisben

Az Országos Kéktúra útvonalán fekvő turistaházak felújításának programja keretében a Pilisi Parkerdő Zrt. teljesen megújította a Som-hegyi Turistaházat. A mintegy 70 millió forintos beruházással korszerűsített épületet, ünnepélyes keretek között, Orbán Viktor miniszterelnök adta át.

2013.10.29.