Így szerettem bele a Retyezátba
Éves kárpátokbeli gerinctúráinkat ezúttal úgy alakítottuk, hogy a Királykő mellett nyár végére még belefért egy másik három napos túra is, de sokáig nem tudtuk eldönteni, hogy vajon merre is menjünk. Végül arra a Retyezátra esett a választás, ahol ugyan viszonylag sokszor voltam már, mégis mindig volt bennem valami hiányérzet a túrák után. A mostani vándorlás során viszont a Retyezát kegyes volt hozzánk, így szinte túlcsordultunk a hegység csodálatos világával. A hegységhez fűződő különös kapcsolatom tehát végre egyensúlyba került, és ezúttal úgy érezhettem, hogy igen, végre beleszerettem Erdély egyik legizgalmasabb hegységébe.
→ TovábbA retyezáti túra folytatódik
Van abban eleve valami nosztalgikus, ha az ember közel egy év elmúltával lépésre pontosan ugyanonnan kezdhet - folytathat egy túrát, vagy egy megkezdett utat. Így voltunk mi is most ezzel a retyezáti úttal.