Elveszni az Appenzelli-Alpokban
Legalább 526 tehén, ködbe vesző siklóernyősök, őszi pompába öltözött erdők, sárkányformájú hegyek és persze rengeteg sajt, csak hogy a legfontosabbakat említsem a Sankt Gallen környékén tett két kirándulásunkról.
Legalább 526 tehén, ködbe vesző siklóernyősök, őszi pompába öltözött erdők, sárkányformájú hegyek és persze rengeteg sajt, csak hogy a legfontosabbakat említsem a Sankt Gallen környékén tett két kirándulásunkról.
Augusztusban egy hetet töltöttünk Észak-Olaszországban, a svájci határhoz közel, Chiavenna település mellett a Camping Acquafraggia-ban sátrazva.
→ TovábbLégvonalban több mint 700 kilométert tett meg az a jeladós fiatal szürke farkas, amelyik Svájc déli részéből indult még tavaly, és az elmúlt napokban egészen Budapest határáig jutott. Még nem rekord, de már most az egyik legtávolabbi mért farkasvándorlásnak számít.
Walesi kutatók az Alpok több mint száz évre visszatekintő klímaadatait elemezték, és 2100-ig állították fel előrejelzésüket arról, hogyan hat a gleccserekre a klímaváltozás: 2050-re az összes, 3500 méter alatt fekvő gleccser elolvadhat az Alpokban.
Temetéssel búcsúztak vasárnap a klímaváltozás miatt eltűnő svájci Pizol-gleccsertől, mely a klímaváltozás miatt az elmúlt években annyira összezsugorodott, hogy mostanra szinte semmi nem maradt belőle.
Egy svájci egyesület minden évben díjra jelöli azokat a cégeket, amelyek terméküket különösen környezetterhelő szállítási útvonalon juttatják el a fogyasztókhoz, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a kontinenseken és óceánokon átívelő áruszállítás káros hatásaira.
A január 15-én készült látványos felvételen a természet hatalmas erejével szembesülhetünk.
Valószínűleg nem ez volt a csúcspontja a svájci nyaralásnak: a férfi több mint két percet himbálózott a sárkányrepülőn, ugyanis elfelejtették becsatolni.
Dani Arnold az első a világon, aki egy 300 méteres befagyott vízesést mászott meg mindenféle biztosítás nélkül. A korántsem kockázatmentes manőverről videó is készült.
A svájci Stoos hegyi falunál található a világ legmeredekebb siklója, amely már ránézésre elég menőnek tűnik. A hétvégén kezdi meg működését, és 1750 méteren 744 méter szintkülönbséget gyűr le, az útvonal legmeredekebb szakaszán pedig eléri a 110 százalékos emelkedési arányt is.
Svájc a bokréta a jóisten kalapján. Hegyek, gleccserek, tehenek, havasi gyopár, (kakukkos) óra, csokoládé, sajt, bicska, bankok, fondü, Heidi, pontosság, semlegesség, Bernina expressz és most már egy rekorder hosszúságú függőhíd is.
Átadták a világ leghosszabb függőhídját, amely 494 méteren keresztül, 85 méter magasan húzódik a Svájc déli részén található Grabengufer szakadék felett.
Ezeken a hidakon szó szerint szédületes élmény lehet végigmenni. Tériszonyosok válogatott rémálmai következnek üvegpadlóval, via ferratával vagy éppen bungee jumpinggal fűszerezve.
A Monte Rosa menedékház (németül: Monte-Rosa Hütte) futurisztikus formavilágával már-már az űrkorszakot idézi, mégis csillogó megjelenésével szépen belesimul a természeti környezetbe. Már a Gorner-gleccserről felhívja magára a figyelmet. Fémelemein akkorát csillan a napfény, hogy az érkező azt hiszi, egy hatalmas kristályt lát a hegyoldalban.