Keresés eredménye

Különleges temetők

November első napjai a halottakról való megemlékezés, a temetőbe járás időszaka. Összeállításunkban olyan temetkezési helyeket mutatunk be, amelyekkel természetjárás során is találkozhatunk, és amelyek mind tartogatnak valamilyen érdekességet.

2024.10.30.

A Tisza-tó fehéren vakító kis kápolnája

A Tisza-tavat megkerülő gátról érdemes kitérőt tenni a kiskörei hallépcsőtől 10 percre található Szapáry-kápolnához. A békés nyugalmat árasztó kegyhelyen nemcsak egykori miniszterelnökünk sírhelyét találjuk, hanem gyönyörű fákat, egy különleges temetőt, és történeteket a helyiek életéből.

2022.09.26.

Az egyszervolt Jásztelekpuszta

Számos települést ismerünk a 20. századi Magyarországon, amelyek történelmi vagy gazdasági okok miatt teljesen elnéptelenedtek vagy megsemmisültek. A Nógrád megyei Jásztelekpuszta is ilyen falu volt, amelyet még az 1960-as évek végén is laktak, és hajdanán egy Benyovszky-kastéllyal, valamint egy műemlékvédelem alatt álló épülettel is büszkélkedhetett. Napjainkra ennek a településnek nyomát sem találni. Emlékét mára csak pár idős környékbeli ember, egy elfeledett temető és a térkép őrzi.

2019.12.07.

Bécsben a temetőkben telelnek a sünök

A zöldterületeken mindig pedánsan összegereblyézik a faleveleket, ezért találták ki néhány évvel ezelőtt, hogyan biztosítsák a sünök számára a megfelelő telelőhelyet Bécsben.

2019.02.08.

Az holnemvolt Jásztelekpuszta

Az elhagyott és elfeledett helyeknek mindig megvan az a különös hangulata, mintha az egykor itt élt emberek szellemei kísértenék. Jásztelekpuszta is egy ilyen hely. Az eltűnt településnek mára csak az erdő csendjében álló, felforgatott temetője maradt meg, benne egy híres család düledező kriptájával, melynek már megvannak számlálva a napjai.

2017.12.05.

Felfedezetlen zöld a város közepén

Külföldön járva ki nem hagynád a párizsi Père-Lachaise-t, valószínű elmennél a washingtoni Arlingtoni Nemzeti Temetőbe és a turisztikai látványosságnak számító prágai régi zsidó temetőbe. Akkor hogyan lehet, hogy a Fiumei úti sírkertben még nem voltál soha, pedig az idelátogató külföldiek elmennek.  

2016.09.23.