Keresés eredménye

Mesés téli fotók – Galéria

Még azok is jobb kedvre derülnek a szép havas tájak láttán, akik számára a tél egy „legyünk már túl rajta”-időszak az évben. Molnár Péter gyönyörű természetfotói talán nekik is meghozza a kedvet ahhoz, hogy bakancsot húzzanak, és saját szemükkel láthassák a tél csodáját.

2024.12.08.

Így fotózd a természetet etikusan – Harmadik rész

Folytatjuk a beígért elrettentő példákkal, hogy mit ne tegyünk egy jó képért, de lesz szó utómunkáról, fényekről és drónozásról is. Most is Szilágyi Attila természetvédelmi őr és fotós lesz segítségünkre, két, már tapasztalt természetfotóssal karöltve.

2022.09.02.

Hogyan fotózz a természetben? – Az egyszerű turista örömképei

A fotózás ma már egy hétköznapi tevékenység, és szinte mindent megörökítünk. Így teszünk túrázás közben is, hiszen szeretnénk megosztani másokkal azt a sok szép és izgalmas dolgot, amit a természetben látunk. Háromrészes cikksorozatunk első részéből kiderül, hogyan tud az egyszerű turista etikusan fotózni a természetben.

2022.07.19.

12 év, 12 kép

Szilárd szándékosan visszautasítja a természetfotós jelzőt, holott egyedi látásmódjának és terepi technikájának köszönhetően szebbnél szebb pillanatokat tudott megörökíteni.

2021.06.28.

Ismét taroltak a magyar természetfotósok

A 12. alkalommal meghirdetett román szervezésű Milvus természetfotó-pályázaton idén is jelentős volt a magyar részvétel. Ahogy az eddigi években, most is rengeteg díjat kaptak, összesen 10 magyar örülhetett az elismerésnek, sőt, megnyerték mindkét, a külföldiek számára is nyitott kategóriát. Mutatjuk a díjazott képeket, és alkotóikat is megismerheted.

2020.09.09.

Elragadó pillanatok - Varázslatos Magyarország képekben

Civakodó kisrókák, megszeppent őz az éjszakában, óriáskerék a Dunakanyar fölött, méltóságteljes nagy kócsagok, pankrátort játszó ürgék. Csak néhány kiragadott pillanat a sok izgalmas közül, amelyeket a Varázslatos Magyarország fotópályázatának májusi képeiből válogatott galériánkban láthattok.

2020.06.22.

A természet kincsei - Varázslatos Magyarország képekben

Lépdelő bölömbika, táncoló dunavirágok, vacsorázó kismalac, gólyaetetés, morcos medve és vicces szitakötő. Csak néhány kiragadott pillanat a színekben és formákban is gazdag, legújabb Varázslatos Magyarország pályamunkákból összeállított galériánkból.

2019.07.22.

A magyar természetfotózás sikerei 2018-ban

Év végén sokan készítenek leltárt az elmúlt év történéseiből, mi is így teszünk, összeszedtük nektek a magyar természetfotózás idei sikereit, amelyekről nagy örömünkre mi is beszámolhattunk.

2018.12.29.

Idén is vár a Medvesi Fotós Maraton

Június első hétvégéjén ismét az egész napos és egész éjszakás tájfotózásé a főszerep a Salgótarjánt övező hegyekben. A vezetett túrákon és tucatnyi más programon kezdők és veteránok is megtalálják a helyüket.

2018.06.01.

A Hortobágy természetfotósa - Szilágyi Attila

Mindig jó olyan emberekkel megismerkedni, akik nagyon a helyükön vannak, és azzal keresnek pénzt, amit a legjobban szeretnek csinálni. Szilágyi Attila a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre, aki egy magányos házban él családjával a 33-as út mentén, a végtelen puszta közepén. Mégis úgy érzi, a világ közepén tartózkodik. 

2018.02.24.

FÓKUSZBAN A TERMÉSZET 4. - Potyó Imre

A kékóra lelkes fotósát Gödön értük utol az alkonyatban. Elkísértük egy izgalmas, éjszakai kalandra a Duna árterében, ahol megismerhettük munkamódszerét és fantasztikus „kékóra generátorát”, meg az ártér élővilágát is.

 

2017.09.29.

Hollóházától Hollókőig a Kéken

Gyárfás-Tóth Gábor fotós elhatározta, hogy idén nekivág az Országos Kéktúrának. Természetesen nem hagyta otthon fényképezőgépét sem, és mostantól napi rendszerességgel követhetjük útját, hiszen mindennap egy a túrán készült aktuális fotóval fog jelentkezni a Turista Magazin Facebook-oldalán.

 

2017.09.11.

A kékóra lelkes fotósa - Potyó Imre

Nem attól válik valaki kiemelkedő természetfotóssá, hogy irgalmatlanul drága eszközökkel bír, hogy légkondicionált, full extrás lesekkel rendelkezik, hiszen igazán csak úgy lehet sikeres, ha a tenyerénél is jobban ismeri fotós vadászterületét, és mindig valami furcsa bizsergéssel, lelkesedéssel indul megvalósítani újabb és újabb álmait. Potyó Imre pontosan ilyen. 

2017.08.26.