Keresés eredménye

Ezeket az íratlan szabályokat érdemes megtanítani a gyereknek, ha kirándultok

Amikor az ember a természetbe indul, az pont olyan, mintha vendégségbe menne, és bár nincs törvény rá, vendégségben mégsem tesszük fel a lábunkat a terített asztalra, úgy kirándulóként, természetjáróként is vannak olyan íratlan szabályok, amelyeket jó, ha betartunk, mert úgy egyszerűen jobb lesz mindenkinek: a természetnek, a többi túrázónak és végső soron nekünk is. Ezt a tudást pedig nem is adhatjuk át jobban, hatékonyabban a gyerekeinknek, mint épp kirándulás közben. Összeírtunk 8 íratlan szabályt, amit mi is az előttünk járóktól tanultunk.

2024.06.25.

Hogyan nyaraljunk ökoturistaként? Természetalapú megoldások nyomában

Manapság lényegében mindent ökoturizmusnak neveznek, ami valamilyen módon kapcsolódik a természethez. A valódi ökoturizmus két fő szempontja ezzel szemben mindig és mindenhol világos: az ökológiai lábnyomunk csökkentése és a meglátogatott közösség támogatása. Az ökoturizmus tehát egy szempont, egy törekvés, ami érinti az utazás módját, az igénybe vett szállás típusát, azt, hogy hogyan étkezünk és milyen tevékenységeket végzünk vendégeskedésünk során. Lehet-e és lesz-e a fenntarthatóság a turizmus célja és lényege? Nézzük, milyen lehetőségeink vannak ökoturistaként.

2024.05.24.

A városban is lehetünk természetvédők

Bár a várost és a természetet hajlamosak vagyunk egymástól élesen elválasztani, valójában egy zsúfolt, zajos betondzsungel is sok élőlénynek adhat otthont. A városlakó állatokért és növényekért mi magunk is sokat tehetünk, akár a saját kertünkben, az erkélyünkön vagy akár úgy is, ha csatlakozunk egy civil egyesület, kerületi szerveződés vagy kutatóintézet helyi természetvédelmi munkájába.

2024.05.21.