2023/9
Valamikor régen misztikus lények járták a balatoni tájat.
Összeszedtük a Soproni- és a Kőszegi-hegység legjobb bivakolós helyeit.
A Nemzeti Történeti Emlékpark területén évszázadokon át egy bencés monostor állt.
Egy szövetség a természetjárókért
Kissé rendhagyó címlapunkkal is arra próbáltuk felhívni a figyelmet, hogy egy meglehetősen jeles évfordulót ünnepel idén novemberben kiadónk, a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ). Pontosan 110 évvel ezelőtt hozták létre a Magyar Turista Szövetséget azzal a céllal, hogy a hazai turistaszervezeteket összefogva képviselje a természetjárók érdekeit. Ennek tiszteletére kicsit mi is visszatekintünk a múltba, hogy bemutassuk a hazai természetjárás történetének legmeghatározóbb eseményeit. Az elmúlt évszázad eseményeinek megismerése már csak azért is fontos, mert a hazai természetjárás érdekeit szolgáló feladatok és kihívások továbbra is itt vannak velünk, és ezeket egyfajta „láthatatlan eminenciásként” jelenleg az MTSZ végzi. Az, hogy milyen sokrétű munkafolyamatok zajlanak a szövetségen belül, csak kevesen ismerik, ezért is gondoltunk arra, hogy a novemberi számunkban bemutatjuk a legfontosabbakat.
Nógrádi Attila
főszerkesztő