Gulyás Attila cikkei

A csend tükörképe: a Lázbérci-víztározó

Bizonyára sokan ismerik a bükki Kéktúra-élménybeszámolók legnépszerűbb fotótémáját: a védett, hegyi tavat széles sétánnyal, horgászokkal és pihenőhelyekkel. De vajon mi vár a távolabbi partokon, ahova már nem vezet út? Figyelem, a nyugalom helyreállítására alkalmas képek következnek.

2024.08.31.

Apródok lábnyomán Drégely vára felé

A 444 méter magas, vulkanikus csúcson fekvő várrom egyszerre vadregényes túracélpont, kiemelkedő történelmi helyszín és különleges kegyeleti hely, amelyet semmiképp sem tudtunk kihagyni.

2024.08.20.

Nyári berek – Egy nap a vadregényes Kis-Balatonnál

Az ország tele van szebbnél szebb helyekkel, köztük olyanokkal is, ahol még a természet az úr. Legalábbis úgy érzi az ember, ahogy csendben figyel, fülel, élvezi a látványt, miközben illemtudó vendégként megpróbál észrevétlen maradni, nehogy megzavarja az ott élők nyugalmát.

2024.08.19.

Rejtőzködő óriások erdőn-mezőn

A dendrománia, a fák szenvedélyes szeretete, Nádas Péter író szerint a mániák legnemesebbike. A legnagyobb hazai dendromán dr. Pósfai György, aki a kétezres évek elején kezdte el egy adatbázisba összegyűjteni az ország legnagyobb fáit, sőt könyvet is írt a témáról. Vele indultunk fakeresésre az ország délnyugati szegletében.

2024.07.26.

Gomba: a falu, ami mindent tud

Vagyis végtelenül békés, elképesztően zöld, nagyon hangulatos a főtere, a tópartján sétálgatva egy pillanat alatt ki lehet szakadni a hétköznapok rohanásából, és egyelőre még a tömeg is elkerüli.

2024.06.14.

Bánáti bazsarózsa, a Mecsek tavaszi dísze

A Kárpát-medence bennszülött növényfajainak csak igen kis részéről mondható el, hogy a kimagasló botanikai érték mellett hatalmas méretű, látványos virággal is büszkélkednek. A Hosszúhetény környékén helyenként valóságos mezőket alkotó bánáti bazsarózsa közéjük tartozik, a horvátországi állományának kipusztulása azonban hangosan üzeni: vigyáznunk kell rá.

2024.04.17.

Salgó vára: a csillagok szomszédja

Talán túlzás már közvetlenül a címben szépirodalmi utalással nyitni ezt a cikket, de az az igazság, hogy Salgó váráról nehéz nem szuperlatívuszokban beszélni. Nem vitás, hogy a környezet, a hangulat és nem utolsósorban a kilátás Magyarország legérdekesebb várai közé emelik.

2024.03.07.

A Magas-Börzsöny peremén

Egy Dunakanyarból induló páratlan gyalogtúra, amely átszeli hazánk legnagyobb egybefüggő erdőségét, majd a szlovákiai Ipolyságon ér véget. Ez a Honti Piros, amely évszaktól függetlenül élményekben és látnivalókban gazdag útvonal.

2024.02.16.

A Börzsöny legrejtélyesebb hegye

Hazánkban talán nincs még egy olyan hely, amelyhez annyi monda kötődne, mint a börzsönyi Kámorhoz. A legendák szerint ez a mesés kincset rejtő bérc hajdanán rablólovagok és boszorkányok otthona volt, és a kutatók számára is csak rejtélyekkel szolgálnak a tetején található földsáncok, illetve a hegy gyomrába vezető sziklahasadék.

2024.01.13.

Fedezd fel Velemet

A Kőszegi-hegység déli sarkában, a kéktúra végpontján, remek közlekedéssel, minden adott ahhoz, hogy nagy kirándulásokra induljunk. Pedig az itt fekvő Velemben egy napra helyben maradni is érdemes.

2024.01.06.

Két kápolna Tolnában

Szekszárd közelében van két kápolna. Mindkettő gyönyörű, mindkettő dombtetőn áll, az egyiknek a színe különleges, a másiknak a környezete, ugyanis két hatalmas tölgyfa öleli, ráadásul az idősebb néhány éve az Év Fája lett Európában.

2024.01.04.

Kőből faragott világ a Bükkalján

A Bükk és az Alföld találkozásánál fekvő Bükkalja egy gyönyörű, dimbes-dombos vidék, amely különleges látnivalók sokaságát rejti. Ha felkeressük a még ma is titkokkal teli kaptárköveket és a bükkaljai kőkultúra többi emlékét, nemcsak nagyszerű túraélmények várnak ránk, de egy különleges időutazás részesei is lehetünk.

2023.11.01.

A vadregényes Pinka-szurdok

Vannak helyek, amelyek legfőbb különlegessége nem egy látványos forma, a szédítő mélység vagy egy interaktív műsorszám, hanem egyszerűen maga a tény, hogy létezik. Ez pedig értékesebb lehet minden előbbinél. A Vas-hegy túraútja azokba az időkbe repít, amikor a házak csakis téglából és fából épültek, az utca végén túl pedig az ember által nem háborgatott természet birodalma kezdődött.

2023.09.21.