Soós Margit cikkei

Folytattuk a Dél-Dunántúli Piros Túrát, és első tavaszi gyaloglatunkon is a két gépesített járműves logisztikát preferáltuk, egyiket a Kapolyi elágazásnál hagytuk, a másikat pedig Nagybábonyban, egy hatalmas nyárfa árnyékában parkoltunk le. Indulás előtt elvégeztünk pár békebeli tornamutatványt, nyújtást, és ezúttal láss csodát, egyetlen nézőnk sem akadt. Talán csak egy kóbor macska slisszant el farkát behúzva, mikor rápillantott a csodabogarakra, akik nagyon furcsa mozdulatokat tettek, amilyeneket ő eddig még nem látott.

Külső-Somogy tetszhalott állapotban lévő falvait szeltünk át Andocs és Szorosad között, miközben erdőt csak a képzeletünkben láttunk.

Alaposan megismerhettük a Báthoriak városát és még István tanyáig is elgyalogolhattunk a vénasszonyok nyarának egyik utolsó napján, csodás őszi színkavalkádot élvezve a hatalmas, minden báját megmutató erdőben.

Őszi alföldi „expedíciónk” utolsó napján az Alföldi Kéktúra talán leghosszabb egybefüggő szakaszát jártuk le Vaja és Kisvárda között, majd 22 km-en. Ebből alig 3,5 km volt, ami homokos szekérúton vezetett, a többi pedig aszfalt. Túloznék, ha azt mondanám, hogy sok kellemes és izgalmas inger ért útközben bennünket. Ennek megfelelően szinte űridőt trappoltunk, mert megállásra nem igen késztetett semmi. Persze így is megismertünk bűbájos nyírségi falvakat.

Őszi nagy túránk harmadik napján egy új tájegységben jártunk, a Rétköz ingoványosai között kódorogtunk, teljesen új vidéket és annak kincseit fedeztünk fel.

Az idei Kéktúrázás Napja előtti pénteken amolyan prológ jelleggel beterveztünk egy ráhangolódó, bemelegítő túrát. Első körben Tiszakanyártól Cigándig gondoltuk, aztán módosult a cél Pácinig, de ez meg majdnem sok lett. A végén időhiányba is kerültünk, és alaposan ki is fáradtunk ettől a majd 25 km-től.

Tavaly annyira megfogott bennünket a Nyírség hangulata, hogy idén is igyekeztünk úgy helyezkedni, hogy itt vezethessünk egy túrát a Kéktúrázás ünnepén, október második szombatján. Ezúttal a Nyírség és a Rétköz határán, Vajától Gyulaházáig vittük a kis csapatunkat a 20 km-es útvonalon.

Választott hobbink egyik legszebb, ha nem a legszebb, pillanatai akkor jönnek el, amikor időről-időre olyan csodákba botlunk, melyek jóformán a szemünk előtt hevernek, mégsem veszünk tudomást róluk ilyen-olyan okokból.

Hazánk egyik legismertebb Mária-kegyhelye a külső-somogyi dombok ölelésében megbúvó Andocson található. Évente több búcsút, zarándoklatot tartanak a Szűzanya tiszteletére. Az andocsi Szűzanya legfőbb ismertetőjegye a több száz díszesebbnél díszesebb ruhája, melyekbe jeles napokon naponta, egyébként miden pénteken átöltöztetik a szakavatott kezek.

Ha valaki azt mondja fél évvel ezelőtt, hogy augusztus második szombatján teljesítménytűrázunk, hát finoman szólva is furcsa pillantásokat vetek rá. Aztán ha azt is hozzáteszi, hogy Mezőföld közepén fogjuk rugdalni a port és homokot ingerszegény környezetben és több mint 30 fokban, minimum körberöhögöm, de lehet, hogy az illető szellemi képességeit is kétségbe vonom.

Ritkán fordulunk elő teljesítménytúrákon, a ságvári túrákat most mégis bevállaltuk. Hiszen annyi jót hallottunk róla, mely túra 2021-ben az Év Teljesítménytúrája kitüntető címet is elnyerte. Mi óvatos duhajként a 30 fok körüli hőmérsékletben a 16 km-es távra neveztünk be, és bizony nem bántuk meg.

Hosszas tárgyalások után logisztikai okokból azt találtuk ki, hogy megteszünk egy rapid szakaszt a Dél-dunántúli Piroson, majd a nap további részében hazánk talán legretróbb gyógyfürdőjében kényeztetjük testünket-lelkünket.

Nem volt elég az előző két nap 35-36 fok melegéből, muszáj volt megjárnunk a poklok poklát. Az idei esztendő talán legforróbb napján vágtunk neki az Alföldi Kéktúra egyik nem túl sok árnyékot tartalmazó szakaszának. Meg is kaptuk jutalmunkat! A táv vége már nagyon szenvedős volt, de megcsináltuk!

Csak egy rövidebb, 10 km körüli szakaszt terveztünk, mert a nap második felében ismerkedni szerettünk volna a környék nevezetességeivel, műemlékeivel. Nem minden úgy alakult, ahogy elterveztük, de a végére így lett kerek és élményteli a nap.

Legutóbb szűk nyolc hónapja tapostuk az Alföld ösvényeit az Országos Kékkörön, így épp ideje volt visszatérni. Mostani, háromnapos túránk során elhagyjuk a Duna-Tisza-közét, és átkelve a legmagyarabb folyón az Alsó-Tisza-vidéken barangolunk tovább, hogy aztán a végén a Körös-Maros-közéhez tartozó Nagymágocson érjünk célba.

Most, hogy végeztünk a Közép-dunántúli Pirossal, régi adósságunk törlesztésébe kezdünk, és hazai vizekre evezünk. Folytatjuk a Szekszárdtól Siófokig tekergő Dél-dunántúli Piros túra teljesítését, amely során 320 km-t fogunk megtenni a piros sávon, s eközben több mint 5200 m szintemelkedést is le fogunk gyűrni.

279 km gyaloglás után értük el legnagyobb folyamunkat és gázolhattunk bele a megáradt Duna vizébe Piszkénél. 15 túranappal előbb tettük meg az első lépéseket a Közép-dunátúli Piroson, a Cuha-völgyében. Azóta átszeltük a Bakony, a Vértes és a Gerecse legszebb részeit, bevettük a hegységek számtalan csúcsát, barangoltunk völgyeikben, merészkedtünk be barlangjaikba, sok-sok elhagyott bányát és kisvasutat érintettünk, szebbnél szebb cseresekben, tölgyesekben, bükkösökben és fenyvesekben csavarogtunk, csodás településeket érintettünk és rengeteg új információval lettünk gazdagabbak a Dunántúl középső részéről.